Az újévi fogadalom eredete

Az újévi fogadalom a nyugati világban legelterjedtebb, de a keleti világban is megtalálható hagyomány, amiben az ember elhatározza, hogy megváltoztat egy nem kívánt tulajdonságot vagy viselkedést, elér egy személyes célt vagy egyéb módon fejlődik.

Az újévi fogadalmak szokása évezredek óta létezik, de nem mindig olyan volt, mint manapság.

Az ősi babiloniak voltak az elsők, akik újévkor állást foglaltak, mintegy 4000 évvel ezelőtt. Ők voltak az elsők, akik feljegyzett ünnepségeket tartottak az újév tiszteletére – igaz, számukra az év nem januárban, hanem március közepén kezdődött, amikor elültették a növényeket. 

Az Akitu néven ismert hatalmas, 12 napos vallási ünnepen a babilóniaiak új királyt koronáztak meg, vagy megerősítették hűségüket az uralkodó királyhoz. Ígéretet tettek az isteneknek, hogy kifizetik adósságaikat és visszaadják a kölcsönkért tárgyakat. Ezeket az ígéreteket tekinthetjük az újévi fogadalmaink előfutárának. 

Hasonló gyakorlat történt az ókori Rómában is, miután Julius Caesar reformszemléletű császár január 1-jét jelölte meg az új év kezdetének. Kr.e. 46 körül a január hónapot Janus római istenről, a kétarcú istenről nevezték el, akinek szelleme az ajtónyílásokban és boltívekben lakott, átjárók és kapuk, a bejárás és kijárás, vagyis a kezdet és a vég védőszelleme volt. 

Január különleges jelentőséggel bírt a rómaiak számára. Hitték, hogy Janus a múltba és a jövőbe is lát, ezért a rómaiak áldozatokat mutattak be az istenségnek, és megfogadták a jó magatartást a következő évre.

A korai keresztények számára az új év első napja hagyományosan azzá a nappá vált, amikor elgondolkodtak múltbeli hibáinkon, és elhatározták, hogy a jövőben jobbnak kell lenniük. 

A lovagoknál is szokás volt megújítani a fogadalmat, úgy, hogy egy élő vagy sült pávára tették a kezüket. Az éves „Pávafogadalom”ra az év végén került sor, ekkor a lovagi értékük megőrzése érdekében tettek elhatározást.

Az újévi fogadalmak a 17. századra általánossá váltak. 1671-ben Anne Halkett skót írónő írt egy naplóbejegyzést újévkor, ami számos fogadalmat tartalmazott, például: „Nem fogok többé senkit megsérteni”. 

1740-ben John Wesley angol pap, a metodizmus alapítója létrehozta a Covenant Renewal Service-t, ami a Szentírás felolvasását és a himnuszéneklést jelentett, és spirituális alternatívaként szolgált az újév eljövetelének megünneplésére általában tartott harsány ünnepségek mellett. Gyakran imádkoztak és fogadalmakat tettek a következő évre.

1802-re az újévi fogadalmak megtételének (és annak be nem tartásának) hagyománya már annyira elterjedt volt, hogy az emberek gúnyolták a gyakorlatot. A magazinokban viccek is jelentek meg a jelenségről.

Maga az újévi fogadalom kifejezés egy 1813-as bostoni újságcikkében jelent meg először:

,,És mégis, úgy gondolom, hogy rengeteg ember van, akik hozzászoktak ahhoz, hogy újévi fogadalmakat tegyenek, és akik decemberben egész hónapban vétkeznek, komoly elhatározással, hogy az új évet új fogadalmakkal és új viselkedéssel kezdik, teljes mértékben abban a hitben, hogy így jóváteszik és eltörlik minden korábbi hibájukat.„

A hagyománynak tehát vallásosak a gyökerei, ennek ellenére az újévi fogadalmak ma többnyire világi gyakorlatnak számítanak. Ahelyett, hogy ígéreteket tennénk az Istennek, a legtöbb ember csak önmagának tesz elhatározásokat, és pusztán az önfejlesztésre összpontosít.